Kategória / Hírek / Versenytánc
-
Búcsú az amatőr pályafutástól
Zsom Olivér és Vozár Boglárka több mint 12 éve alkot egy párt a táncparketten. Mindketten voltak junior bajnokok, Olivér standard táncokban (Lőrincz Krisztinával), Bogi latinban és tíztáncban (Nagymihály Balázzsal), majd nem egészen 17 évesen, még ifjúsági korú versenyzőként kezdtek együtt táncolni. 12 magyar bajnokságon vettek részt, 9 alkalommal táncoltak döntőben, ötször állhattak fel a dobogó harmadik fokára. Kétszer kapták meg a…
-
6. hely a római World Openen
A hétvégén csak a római WDSF Openen volt egy magyar induló, de ők remek eredményt értek el. A WDSF Latin World Openen a 86 fős mezőnyben Cseke Zsolt Sándor és Anzhela Kuryshova bejutott a döntőbe és a 6. helyet szerezték meg egy német és négy orosz pár mögött. Cseke Zsolt korábban román és luxembourgi színekben versenyzett és…
-
Latin táncok világbajnoksága: Elődöntőbe jutott a magyar bajnok
Németországban, Berlinben rendezték meg idén a WDSF Latin táncok világbajnokságát, amelyen 49 országból 87 páros lép parkettre. Magyarországot a latin magyar bajnok Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes (Pro-Art TS-Stúdió 2000 TSE) és a magyar bajnoki bronzérmes Süttő Roland, Tombácz Anikó (Valcer TS-Dancestation TSE) kettős képviselte. Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes redance nélkül jutott be a 2. fordulóba, a legjobb 48 közé, majd bejutottak az…
-
Hétvégi WDSF-eredmények
A hétvégi megrendezett WDSF Open-versenyeken egy nagyszerű magyar eredmény született. Olaszországban, Salsomaggiore Terme-ben a WDSF Senior II. Latin Openen a 41 fős mezőnyben Kiss Mihály és Bánkúti Ágnes (Casablanca TSE) bejutott a döntőbe és az 1. helyen végzett. Szlovákiában, Pozsonyban a WDSF Latin International Openen 43 páros indult. Suti András és Deminger Corinna (Pro-Art TS) bejutott az…
-
5. hely a Senior II Latin világbajnokságon
Olaszországban, Salsomaggiore Terme-ben rendezték meg a Senior II Latin világbajnokságot, amelyen Magyarországot Kiss Mihály és Bánkúti Ágnes képviselte. A 82 fős mezőnyben Kiss Mihály és Bánkúti Ágnes (Casablanca TSE, Budapest) bejutott a döntőbe és az 5. helyen végzett. A Kiss, Bánkúti páros pénteken megnyerte a WDSF Senior II Latin Opent az olasz városban. WDSF Senior II Latin világbajnokság…
-
Elődöntő a WDSF Standard világbajnokságon
Ukrajna fővárosa, Kijev ad otthont 2013-ban a WDSF Standard táncok világbajnokságának, amelyen Magyarországot a magyar bajnok László Csaba, Páli Viktória (Szilver TSE) és a bajnoki ezüstérmes Szepesi József, Farkas Bettina (Szilver TSE) páros képviseli. Szepesi József és Farkas Bettina a második fordulóig jutott a világbajnokságon, a 49-50. helyen végeztek a 70 fős mezőnyben. László Csaba és Páli Viktória számára az elődöntőben, a…
-
Táncversenyek a televízióban
Latin Grand Slam döntő, Sanghaj Eurosport 2 2013. december 15. 0 óra Standard Grand Slam döntő, Sanghaj Eurosport 2 2013. december 15. 23 óra Világtáncfesztivál-Latin ranglista, Budapest Duna TV 2013. november 21. 12 óra 55 perc Ismétlés Duna World 2013. december 7. 18 óra Duna World 2013. december 8. 9 óra 25 perc Standard…
-
Élő közvetítés a WRRC Boogie-Woogie Eb-ről
Most szombaton kerül megrendezésre a Boogie-Woogie Európa-bajnokság és Lindy Hop Világkupa a svédországi Enköpingben, amit az interneten keresztül élő közvetítésben lehet majd nyomon követni. A versenyről részletes információk a hivatalos honlapon olvasható: www.enabugg.com Az élő közvetítés ITT látható majd. A szombati program: 13:00 – Felnőtt, Senior, Junior selejtezők 13:30 14:00 – Felnőtt, Senior, Junior reményfutam 14:30 14.45…
-
Hétvégi WDSF-eredmények
Ezen a hétvégén mindössze két WDSF-versenyt rendeztek, egyet Ausztriában és egyet Oroszországban. Krasznodarban nem volt magyar versenyző, Bécsben viszont igen. A Tíztánc világbajnokság eredményéről már beszámoltunk, de a WDSF Open versenyeken is táncolt néhány magyar páros. A vasárnapi WDSF Standard World Openen 111 páros vett részt, László Csaba és Páli Viktória bejutott a középdöntőbe és végül a 11. helyen…
-
Elődöntő a tíztánc világbajnokságon
Bécsben rendezték meg a WDSF Tíztánc világbajnokságot, amelyen 38 ország párosa vett részt. Magyarországot a magyar bajnok Hegyes Bertalan és Kis Violetta (Szilver TSE) képviselte az osztrák fővárosban. Az első körből 26 páros jutott be az elődöntőbe, köztük a Hegyes, Kis kettős is. Az elődöntőből a Hegyes Bertalan, Kis Violetta páros nem jutott be a középdöntőbe, a…