WDSF Openek: öt érem Belgrádból

Line Spacing+- ABetűméret+- Bejegyzés nyomtatása
WDSF Openek: öt érem Belgrádból

Ezen a hétvégén három WDSF Open versenyen indultak a táncosaink, Szerbiában öt érmet – egy arany, két ezüst, két bronz – szereztek és emellett jó helyezések is születtek.

Szerbiában, Belgrádban a Latin World Open 62 fős mezőnyében Zilahi Szabolcs György és Gede Andrea bejutott a középdöntőbe, ahol a 12. helyet szerezték meg. Pellei Mihály és Tóth Enikő az elődöntőben a 20. helyen végzett.

Standard World Openen a 61 fős mezőnyben az elődöntőben Bencze István és Prozlik Anna a 22., Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra a 24. helyet szerezte meg. Rónyai Zoltán és Busa Dóra a 34., Szilágyi Viktor András és Lévai Vanessza Andrea, valamint Panka Dániel és Panka Dorottya a 42-48. lett.

Latin Rising Star Open 25 fős mezőnyében Pellei Mihály és Tóth Enikő bejutott a döntőbe és megnyerte a versenyt.

Standard Rising Star Openen 18 páros indult, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra bejutott a döntőbe és ezüstérmet szerzett. A középdöntőben Bődi Dénes és Fruzsa Hajnalka Kata a 8., Szilágyi Viktor András és Lévai Vanessza Andrea a 11-12. helyen végzett.

Az U21 Latin versenyben a 25 fős mezőnyben Pellei Mihály és Tóth Enikő bejutott a döntőbe és bronzérmes lett. Rischák  Balázs  és  Dajka  Csenge a középdöntőben a 9. helyen végzett.

Az U21 Standard versenyben a 15 fős mezőnyében Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra bejutott a döntőbe és ezüstérmet szerzett.

Az Ifjúsági Latin Openen a 40 fős mezőnyben Rischák Balázs és Dajka Csenge a 21., Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 23. lett az elődöntőben.

Az Ifjúsági Standard Openen 39 páros indult, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra bejutott a döntőbe és a 6. helyet szerezte meg. Az elődöntőben Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 18., Rischák Balázs és Dajka Csenge a 22-23. helyen végzett.

Junior II. Latin Open 26 fős mezőnyében hat magyar páros indult, kettő a döntőbe is bejutott: Hartlein Ákos és Farkas Gréta Éva bronzérmes lett, míg Kohon Patrik és Gál Dalma a 4. helyet szerezte meg. A középdöntőben Antal Krisztián és Prozlik Melinda Lenke a 8., Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 12. helyen végzett. Az elődöntőben Tóth Alex és Balogh Zsófia, valamint Serényi Barnbás Áron és Varga Liza a 14-15. helyen zárt.

Junior II. Standard Openen a 25 fős mezőnyben két magyar páros is döntőbe jutott: Antal Kirsztián és Prozlik Melinda Lenke a 4., Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 6. helyet szerezte meg. A középdöntőben Tóth Alex és Balogh Zsófia a döntőről éppen lemaradva a 7-8., Hartlein Ákos és Farkas Gréta Éva a 9-11. helyen végzett. Az elődöntőben Kohon Patrik és Gál Dalma a középdöntőről éppen lemaradva a 13. helyen zárt.

Oroszországban, Moszkvában a Tíztánc Open 30 fős mezőnyében Gombkötő Balázs és Laskovics Petra bejutott az elődöntőbe, ahol a 17. helyen végeztek.

Az International Latin Openen a 62 fős mezőnyben Hidi Balázs és Kis Violetta a 31., Gombkötő Balázs és Laskovics Petra a 40-42. helyen zárt.

Az International Standard Open 61 fős mezőnyében Gombkötő Balázs és Laskovics Petra a 39-41. lett.

Ukrajnában, Ungváron az Ifjúsági Latin Openen a 16 fős mezőnyben Novák István és Sebesi Daniella bejutott a döntőbe és a 4. helyet szerezte meg.

Hírek

Sportvezetők bejelentése versenyekre – JÚNIUS

Sportvezetők bejelentése versenyekre – JÚNIUS

A Magyar TáncSport Szakszövetség sporteseményein sportszakemberként részt vehet: Sportvezető (MTáSZ tag sportszervezet elnöke, vagy elnökségi tagja, vagy egyéb olyan alkalmazottja, aki a táncsporttal kapcsolatos feladatot lát el) – tagszervezet által előzetesen [...]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás