WDSF-versenyek: egy ezüstérem Szlovákiából

A hétvégi WDSF Open versenyek közül Görögországban, Athénban, valamint Szlovákiában, Nagyszombaton léptek parkettre magyar párosok és egy éremmel, valamint számos jó helyezéssel térhettek haza.

A WDSF Ifjúsági Standard Openen a 19 fős mezőnyben Sorin Neagu és Elek Réka (Sway STE) bejutott a döntőbe és ezüstérmet szerzett.

A Neagu Elek páros a WDSF Ifjúsági Latin Openen is döntős volt, a 6. helyen végeztek. Ebben a versenyben a 27 fős mezőnyben még volt két magyar duó: Koren Dániel és Matyóka Nikolett (Botafogo TE-Happy Dance TSE) bejutott a középdöntőbe, ők a 12. helyet szerezték meg, míg Oroszlán Krisztián és Kovács Klára (Stúdió 2000 TSE-Pro-Art TS) az elődöntőben fejezte be a szereplését, a 13. helyen zártak.

A WDSF Latin Open 33 fős mezőnyében négy magyar páros lépett parkettre. Tóth Bence és Karcagi Laura a középdöntőig jutott, a 8-9. helyet szerezte meg a kettős. Tímár Attila és Szalontai Kata elődöntős volt, a 21-23. helyen zártak. Antal Gergő és Lükő Dalma (Miskolcz-Revital TSE) a 26-27., Szánthó Péter és Juhász Szilvia (Jókai Táncklub) a 30. lett.

A WDSF Standard Openen a 27 induló között Urbán Tamás és Répás Szilvia (Dancestation TSE) a középdöntőig jutott, a 10. helyen végeztek, míg az elődöntőben Kemény Tamás és Princz Nóra (Goldance TSE-Dancestation TSE) a 14-15., Pomaházi Tamás és Várnai Zsófia (Adria-Szigó KTSE) a 22-24. helyen zárt.

A Junior II. Latin Openen a 15 fős mezőnyben Börcsök Balázs és Tabatabai Nejad Petra (Forma TSE) a középdöntőben a 11. lett, Szentiványi Richárd és Takács Odett a 13. helyen végzett.

A Junior II. Standard Openen a 10 induló közül Börcsök Balázs és Tabatabai Nejad Petra a 8-9. helyen zárt.

Athénban Süttő Roland és Tombácz Anikó a WDSF Latin Openen döntőbe jutott és a páros a 4. helyen végzett.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás