3. körös pályázati kiírás a versenytánc szakág 2015. évi kiemelt versenyeire

A Magyar TáncSport Szakszövetség elnöksége – a versenytánc versenysportért felelős elnökségi tag előterjesztése alapján – az I. számú mellékletben felsorolt 2015. évben megrendezésre kerülő kiemelt és nem kiemelt hazai versenyek lebonyolítására pályázatot ír ki.

Általános feltételek

  1. A mellékletben felsorolt versenyek rendezési jogának elnyerésére pályázatot nyújthat be a mellékelt rendezési kérelmen a Magyar TáncSport Szakszövetség valamennyi versenytánc szakágban bejegyzett tagszervezete.
  2. Az I. sz. mellékletben felsorolt versenyekre a pályázat benyújtásának alapfeltétele, a II. sz. mellékletben található Nyilatkozat kitöltése, amelyben a rendezvénynek otthont adó intézmény/sportcsarnok nyilatkozik az adott napra történő helyszíni előjegyzésről.
  3. Az I. sz. mellékletben felsorolt versenyekre a pályázat benyújtásának alapfeltétele, hogy a pályázónak nincs semmiféle lejárt határidejű tartozása a Magyar TáncSport Szakszövetséggel szemben, nincs köztartozása, a tagszervezet nem szűnt meg és nem áll felszámolás alatt.
  4. Pályázni csak a pályázati űrlapon – (letölthető az www.mtasz.hu címen illetve megtalálható a pályázati kiírás végén) – lehet, amely pályázatot ajánlott levélben, e-mail-ben vagy faxon a Magyar TáncSport Szakszövetség irodájának kell megküldeni.

A pályázatok beérkezési határideje: 2014. november 22. (szombat)

A pályázat további részletei és a pályázati űrlap a kiírásban találhatóak!

 

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

2015. évi kiemelt versenytánc versenyek 3. körös pályázati kiírása [pdf dokumentum]

2015. évi kiemelt versenytánc versenyek 3. körös pályázati kiírása [Word dokumentum]

Verseny minőségét értékelő nyomtatvány (Word dokumentum)

Verseny minőségét értékelő nyomtatvány (pdf dokumentum)

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás