Nyitott válogatott edzés szeptemberben

Line Spacing+- ABetűméret+- Bejegyzés nyomtatása
Nyitott válogatott edzés szeptemberben

2014. szeptember 19-én a versenytáncos válogatott keretnek, valamint az edzőknek, pontozóbíróknak képzést tartunk Budapesten, az Arena Event Hall-ban (VIII. ker., Asztalos Sándor u. 9-12.). A képzés minden regisztrált (versenykönyves) versenyzőnk számára is nyitott, de csak a válogatott keret tagok számára ingyenes.

Válogatott képzés

A válogatott kerettagok, valamint edzőik a válogatott keret oktatáson térítésmentesen vehetnek részt. Az útiköltség és az egyéb költségek (ebéd, szállás, magánórák) a résztvevőket terhelik. Azok a párosok, akik a félév során megtartott válogatott keret képzések 50%-án nincsenek jelen, kerettagságukat elveszíthetik! (Távollét esetén az indoklás kötelező, amelynek elfogadásáról az elnökség dönt.) Részvételnek az egész napos megjelenés számít! Gyermek korosztályú válogatott kerettagok esetén a szülői kíséret kötelező!

Azok a párosok, akik vagy standard, vagy latin táncokból kiérdemelték a kerettagságot, és szeretnének részt venni a másik táncág csoportos óráján is, azt térítés fejében – 3.000 Ft/fő – tehetik meg. A párosoknak és a trénereknek is 2014. szeptember 10-éig az mtasz@mtasz.hu e-mail címen kell a részvételi szándékukat jelezni.

A válogatott keret képzés minden regisztrált versenyzőnk számára nyitott, részvételi díj 6.000 Ft/fő. A nem válogatott keret tagok a korosztályuknak megfelelő csoport válogatott képzésén vehetnek részt.
A válogatott képzésen bármely versenytánc tréner, edző, sportoktató, pontozóbíró és döntnök (akiknek nincs válogatott keret párosa) 4.000 Ft/fő részvételi díjért vehet részt.
A képzési díjat a képzés időpontját megelőzően vagy a helyszínen kell befizetni a Magyar TáncSport Szakszövetség számlájára vagy pénztárába. Felhívjuk a figyelmet, hogy a létszám korlátozott! Jelentkezés 2014. szeptember 10-éig az mtasz@mtasz.hu e-mail címen. A jelentkezési határidő utáni regisztrálás esetén a képzés díján felül plusz 2.000 Ft/fő pótdíjat számítunk fel!

Bankszámlaszám: 11709002-20013671 – A közlemény rovatban a résztvevő neve mellett fel kell tüntetni a ’válogatott képzés’ megnevezést is.

Magánórák foglalására is van lehetőség, ezzel kapcsolatban érdeklődni írásban az mtasz@mtasz.hu e-mail címen, személyesen, illetve telefonon a +36 (1) 460-6921-es telefonszámon, az MTáSZ irodájánál lehet. A magánórák ára: Holger Nitsche 120 €/45 perc + 3.000 Ft/45 perc teremköltség

A válogatott keret képzéseken való részvétel beleszámít a pontozóbírók besorolási pontértékébe (egy egész napos képzésen való részvétel = 2 pont)

Pontozóbíró és edzőképzés

A képzésre 2014. szeptember 10-éig lehet jelentkezni az mtasz@mtasz.hu e-mail címen. A továbbképzés témája: Ritmika – Zene és ritmus

A képzés díja 2014-es licence-el rendelkező pontozóbíróknak 6.000 Ft/képzés, Edzőknek, trénereknek, érdeklődőknek 8.000 Ft/képzés

Aki a válogatott keret edzésen valamint a pontozóbíró/edző képzésen is részt szeretne venni (és nincs válogatott kerettag párosuk) annak kedvezményes napidíjat számolunk: 2014-es licence-el rendelkező pontozóbíróknak 8.000 Ft/nap, Edzőknek, trénereknek, érdeklődőknek 10.000 Ft/nap.
A határidő utáni jelentkezés esetén pótdíjat – 2.000 Ft – számolunk fel.
A képzés díját készpénzben a szövetség irodájában ügyfélfogadási időben vagy a helyszínen lehet kiegyenlíteni, illetve átutalással – legkésőbb 5 nappal a képzés előtt – a szövetség 11709002-20013671 számú bankszámlájára.

A képzés besorolási pontértéke: 6 pont (csak az igazolt teljes képzés után!)

A helyszínen megvásárolható lesz Holger Nitsche: Szamba című könyve 79 euróért.

A tervezett program (a változtatás jogát fenntartjuk):

Válogatott keret képzés

Utánpótlás válogatott keret képzésterv
(Gyermek I.-II. és Junior I.-II. korosztályú keret tagok)
Válogatott keret képzésterv
(Ifjúsági, Felnőtt és Senior korosztályú kerettagok)
9:00-tól Regisztráció 8:30-tól Regisztráció
9:30-10:30 Sportpszichológia/Nyitott/ Balassa Levente 9:00-10:30 Latin közös óra
/Nyitott/
Holger Nitsche
10:30-10:45 Szünet 10:30-10:45 Szünet
10:45-12:15 Standard közös óra /Nyitott/ Sándor Judit 10:45-12:15 Latin közös óra
/Nyitott/
Holger Nitsche
12:15-13:00 Ebédszünet 12:15-13:00 Ebédszünet
13:00-14:30 Latin közös óra /Nyitott/ Juhász Ágnes 13:00-14:30 Standard közös
óra /Nyitott/
Sándor Judit
14:30-14:45 Szünet
14:45-16:15 Összevont Latin edzés (Zárt)  Juhász Ágnes
16:15-16:30 Szünet
16:30-17:30 Összevont Standard edzés (Zárt)  Sándor Judit

Pontozóbíró/edző képzés:

16:00-17:30 Sportpszichológia Dr. Kisteleki Károly
17:30-17:40 Szünet
17:40-19:10 RITMIKA – Zene és ritmus Holger Nitsche
19:10-19:20 Szünet
19:20-20:50 RITMIKA – Zene és ritmus Holger Nitsche

Hírek

Sportvezetők bejelentése versenyekre – JÚNIUS

Sportvezetők bejelentése versenyekre – JÚNIUS

A Magyar TáncSport Szakszövetség sporteseményein sportszakemberként részt vehet: Sportvezető (MTáSZ tag sportszervezet elnöke, vagy elnökségi tagja, vagy egyéb olyan alkalmazottja, aki a táncsporttal kapcsolatos feladatot lát el) – tagszervezet által előzetesen [...]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás