Magyar győztes Blackpoolban

Angliában a legnagyobb hagyományokkal rendelkező táncversenyen a Blackpool táncfesztiválon hatalmas magyar siker született: Balogh Csongor és Szabó Anita nyerte meg a Senior Standard versenyt.

A kétszeres senior standard magyar bajnok kettős a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó tetejére állhatott fel egy angol és egy kínai duó előtt a több mint 100 párost felvonultató Senior Standard mezőnyben.

Balogh Csongor és Szabó Anita másfél évvel ezelőtt kezdett a senior mezőnyben versenyezni, azóta valamennyi versenyükön döntőbe jutottak. Itthon tavaly és idén is megnyerték a senior magyar bajnokságot, tavaly nyáron a WDSF Senior I. Standard világbajnokságon – újoncként a senior mezőnyben – a 4. helyen végeztek.

Az amatőr felnőttek között idén Filotás Márk és Barkóczi Zsófia lépett parkettre magyar színekben. A páros a Standard versenyben a 2. körben (a legjobb 111) között fejezte be a versenyt a 83. helyen végeztek, éppen csak lemaradtak a 3. körről, ahol 82 pár táncolt. A Latin versenyben is a 2. körig (a legjobb 213) jutottak, itt a 152. helyen zártak.

A Profi Latin versenyben az Amerikában élő és készülő Mészáros Mihály és Dáné Alexandra a harmadik körig jutott, a legjobb 96 páros között fejezték be a versenyt a 79-83. helyen végeztek.

Amatőr világ- és Európa-bajnokunk Törökgyörgy Melinda és párja, Andrej Skufca Blackpoolban elbúcsúzott a versenyezéstől.

Blackpool, Senior Standard (160 induló):
1. Balogh Csongor, Szabó Anita (Magyarország)
2. Phil Holding, Janine Desai (Anglia)
3. Kai Li, Xianglian Yang (Kína)
4. Thomas Laux, Christine Laux (Németország)
5. Xingmin Lu, Katerina Lu (Egyesült Államok)
6. Eric Voorn, Charlotte Voorn (Hollandia)

Profi Latin (252 induló):
1. Michal Malitowski, Joanna Leunis (Anglia)
2. Riccardo Cocchi, Yulia Zagoruychenko (Egyesült Államok)
3. Maurizio Vescovo, Andra Vaidilaite (Kanada)
4. Stefano Di Filippo, Daria Chesnokova (Egyesült Államok)
5. Andrej Skufca, Törökgyörgy Melinda (Szlovénia)
6. Jurij Batagelj, Jagoda Batagelj (Szlovénia)
7. Troels Bager & Ina Ivanova Jeliazkova (Dánia)

79-83. Mészáros Mihály, Dáné Alexandra

Profi Standard (240):
1. Arunas Bizokas, Katusha Demidova (Egyesült Államok)
2. Victor Fung, Anastasia Muravyova (Egyesült Államok)
3. Andrea Ghigiarelli, Sara Andracchio (Anglia)
4. Valerio Colantoni, Monica Nigro (Olaszország)
5. Domen Krapez, Natasha Karabey (Németország)
6. Chao Yang, Yiling Tan (Kína)

Amatőr Latin (265):
1. Nikita Brovko, Olga Urumova (Oroszország)
2. Morten Löwe, Roselina Doneva (Dánia)
3. Kirill Belorukov, Ekaterina Nikolaeva (Oroszország)
4. Ferdinando Iannaccone, Yulia Musikhina (Egyesült Államok)
5. Manuel Frighetto, Karin Rooba (Észtország)
6. Klemen Prasnikar, Alexandra Averkieva (Szlovénia)

152. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia (Magyarország)

Amatőr Standard (162):
1. Sergiu Rusu, Dorota Makar (Lengyelország)
2. Dusan Dragovic, Greta Laurinaityte (Anglia)
3. Chong He, Jing Shan (Kína)
4. Lukasz Tomczak, Aleksandra Jurczak (Lengyelország)
5. Andrzej Sadecki, Karina Nawrot (Lengyelország)
6. Kyle Taylor, Izabela Skierska (Anglia)

83. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia (Magyarország)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás