betöltés...
  • Zalaegerszegen edzett a versenytánc válogatott keret

    2018. augusztus 23-26. között Zalaegerszegen készült az év hátralévő nagy versenyeire a versenytáncos válogatott keret. A négynapos képzés során a felnőttek és az utánpótlás legjobbjai többek között olyan neves trénerek óráin vehettek részt, mint Peter Stokkebroe, Frederic Mosa és Asis Khadjeh-Nouri. Hazai részről pedig Juhász Ágnes és Tóth Szilárd, valamint László Csaba vezette a tréningeket,…

  • 2018 II féléves WRRC nemzetközi RnR versenyek

    A 2018. II féléves WRRC Nemzetközi versenyekre az aktuális hazai ranglisták alapján a lent említett nevezési határidőkig szíveskedjen mindenki megküldeni a nevezését. A nevezéshez az oldal alján található nevezési adatlap kitöltése kötelező! A nemzetközi versenyekre csak olyan párosok és formációs csapatok nevezéseit várjuk, ahol minden tagnak van aktuális, 2018-ra szóló WRRC regisztrációja. A regisztrációhoz szükséges dokumentumoknak és…

  • OKJ-s tanfolyamok a BSU-ban 2018/2019

    A Budapesti Sportszövetségek Uniója idén ősszel is elindítja felnőttképzési tanfolyamait sportoktatói, sportedzői (53 sportágban) és sportszervező – menedzser szakokon. WEB www.bsu.hu KÉPZÉSEKRŐL Sportedző letölthető pdf dokumentum Sportoktató letölthető pdf dokumentum Sportszervező-menedzser letölthető pdf dokumentum

  • 6. lett a tajpeji Grand Slamen a Silvestri, Váradi páros

    Tajpejben rendezték meg a WDSF Grand Slam-sorozat újabb versenyét, amelyen a tízszeres magyar bajnok Andrea Silvestri és Váradi Martina is parkettre lépett. A WDSF Latin Grand Slam 49 fős mezőnyében az Európa-bajnoki döntős Andrea Silvestri és Váradi Martina bejutott a döntőbe és a 6. helyet szerezte meg. Az első helyen az Európa-bajnok orosz Armen Tsaturyan és Svetlana Gudyno végzett, megelőzve a Marius-Andrei Balan és Khrystyna Moshenska, valamint…

  • Európa-bajnoki cím Junior Páros Formációban

    Lengyelországban, Zielona Gora városában rendezték meg a hétvégén a WRRC Akrobatikus Rock’n’roll Páros Formációs Európa-bajnokságot a junior és a felnőtt korosztályban, valamint páros és formációs világkupa verseny is volt a lengyel városban. Egy Európa-bajnoki arany és bronzérem mellett öt világkupa érmet – egy arany, három ezüst, egy bronz – szereztek a versenyzőink. A WRRC Junior Páros Formációs Európa-bajnokságon hét ország 13…

  • TáncSport Diákolimpia® beszámoló

    Június 3.-án a Magyar TáncSport Szakszövetség és a Corso Tánc Sportegyesület rendezte meg a Táncsport Diákolimpia Országos döntőjét. A Kaposvári Városi Sportcsarnokban került megrendezésre, 250 táncos részvételével. 19 kategóriában hirdettek győztest. Az ünnepélyes megnyitón várostáblákkal vonultak fel a táncosok. Összesen 28 városból érkeztek Kaposvárra. A rendezvényt Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere nyitotta meg, majd a Diákolimpia…

  • Szőke Tisza táncverseny: nyolc érem az Openeken

    2018. június 16-án és 17-én tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Szőke Tisza táncversenyt, amelyen tizenhárom WDSF Open kategóriában hirdettek győztest. Párosaink egy arany, egy ezüst és hat bronzérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben a két nap során. Szombati eredmények: A WDSF International Latin Openen a 24 fős mezőnyben Miha Zerjav és Karcagi Laura bejutott a döntőbe és megnyerte a versenyt.…

  • Tatai Irén emlékére

    Rollinger Károly, az MTáSZ hivatalos fotósának, és tiszteletbeli tagjának az írása: Tatai Irén (Inci) Emlékére június 4-én jött a nagyon rossz és fájdalmas hír, hogy Tatai Irén (Inci) elhunyt! Idén márciusban operálták Veszprémben és sokan bíztunk teljes felépülésében, sajnos nem igy történt. Még a 90-es években a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban párom, Benkő Zsófia…

  • Középdöntő és elődöntő a hétvégi Európa-bajnokságokon

    A hétvégén három kontinensviadalt rendeztek: Ifjúsági Standard Európa-bajnokságot Romániában, Profi Latin Európa-bajnokságot Németországban és Latin Formációs Európa-bajnokságot Lengyelországban. Versenyzőink jól szerepeltek, a legjobb helyezés egy kilencedik hely az ifik versenyében született. Romániában, Temesváron rendezték meg az Ifjúsági Standard Európa-bajnokságot, amelyen a magyar bajnok Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra, valamint magyar bajnoki bronzérmes Nagy Márk és Unger Fanni képviselte a…

  • Bronzérem a zágrábi rocky világkupán

    Horvátországban, Zágrábban rendeztek WRRC Akrobatikus rock’n’roll Páros világkupa versenyt a hétvégén, amelyen egy magyar bronzérem született. A WRRC Páros Contact Style katergóriában a 30 fős mezőnyben Bánhidi Dániel és Czetl Fanni bejutott a döntőbe és bronzérmet szerzett egy szlovén és egy orosz duó mögött. Az elődöntőben Brauer Jonas és Megyesi Veronika a 15., Sevinger Dávid és Gönczöl Regina a 21. helyen végzett. A WRRC Páros Free Style kategóriában a…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás