Ifjúsági Olimpiai beszámoló – breaking

2018. október 6. és 18. között rendezték meg a harmadik nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat Buenos Airesben. 79 magyar fiatal vágott neki 20 sportágban, hogy megmérettessék magukat ezen a messzi kontinensen. A 79 magyar között volt Török Enikő „Csepke”, aki break táncban vívta ki az indulás jogát.

Az egész akkor kezdődött, mikor a break táncot, mint sportágat beválasztották az Ifjúsági Olimpiai Játékok közé, és ezért a Nemzetközi Táncszövetség (World DanceSport Federation – WDSF) felvette a szakágai közé a breaket. Azért, hogy a legjobb táncosok jussanak ki az Olimpiára, a WDSF egy kvalifikációs folyamatot hozott létre.

Így kezdődött Csepke útja 2017 nyarán, mikor az első állomás egy videó beküldése volt. A következő fordulóba 6 magyar jutott ki, az erről készült beszámolót itt olvashatjátok. (https://mtasz.hu/breaking-for-gold-2017-beszamolo/)
Csepke volt az egyetlen magyar, aki a május 20.-án rendezett Tokiói utolsó válogatóra kijutott.
Ide már egy 8 fős delegáció kísérte el Török Enikőt, név szerint: Fodor Lajos (edző), Cseh János (edző), Matusinka Betti (Szolnok), Erdei Dániel (Szolnok) és a szövetség részéről: Sági István (korábbi elnök), Ságiné Sipos Erzsébet és Farkas Alexandra (sportreferens). A magyarok május 15.-én utaztak ki, és az első napokban Tochigi Megye Kormányzójának a vendégszeretetét élvezték, majd a verseny előtti napon utaztak át Kawasakiba.


Az 1 hetes Japán út alatt, a japán vendéglátók mérhetetlen kedvességét és segítőkészségét élvezhette a magyar delegáció. A versenyre is elkísérték a csapatot, és a helyszínen izgultak Csepke tovább jutásáért. Sajnos Csepke az első körben kiesett, de hivatalos rangsor akkor még nem volt nyilvános.

A hivatalos eredményre egy pár napot várni kellett, de aztán jött a meglepetés, hogy Csepke épp a vonal alatt végzett. Rögtön ment az email a WDSF elnökének és a Breaking for Gold főszervezőjének, hogy köszönünk szépen mindent, és ha esetleg úgy alakulna, hogy valaki kiesik, Csepke vállalja az indulást.
Nem is kellett sokat várni rá, június 13.-án jött az email, hogy az egyik versenyző sajnos nem tud menni az olimpiára, így Enikőnek lehetősége van élni a tartalékversenyző szerepével. Melyet természetesen örömmel vállalt el.

Enikő felkészítése amúgy sem maradt abba, de így, hogy megtudta, hogy megy az Olimpiára, még jobban megnyomta az edzéseket.
A hírt a MOB is megírta: www.olimpia.hu
Az Ifjúsági Olimpiára már csak Török Enikő és edzője, Fodor Lajos utaztak el, a többi fiatallal, és a MOB-bal együtt. A MOB minden fiatalról készített egy kis külön oldalt, Enikőét itt találjátok: http://olimpia.hu/torok-eniko-erzsebet

A Magyar Csapat október 2.-án utazott el Argentínában, és egészen a záróceremóniáig kint is maradtak.

Fodor Lajos edző volt olyan kedves, hogy összefoglalta nekem a kint töltött 2 hetet, az ő beszámolójából fogok idézni.„A hip hop kultúra és a break tánc nagyjából 40 éves létrejöttét és kialakulását követően hosszú utat járt be napjainkig. Kicsit közhelyes, de igaz, hogy eljutott az utcától a színpadig, de még nem is akármilyen „színpadig”! 2018 októberére ez a tánc sport, Bronx utcáiról, a Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok színterére robbant be, teljes értékű olimpiai „sportágként”.

A 2018. évi Nyári Ifjúsági Olmipiai Játékok dance sport, azaz breaking kategóriájának – a történelmi jelentőségű eseménynek – MAGYAR résztvevője, indulója is volt. Itt és most kijelenthetjük, hogy egy budapesti lakótelepi, 17 éves leányzó az álmait kergetve fejest ugrott a változó, formálódó jelen hullámaiba. Egyáltalán nem is gondolta, hogy a Break tánc valaha is olimpiai sportág lesz. Mint ahogyan annak idején én sem gondoltam volna ezt. És most itt találtuk magunkat a játékokon, a jó szelek városában, Buenos Airesben, Argentínában. Az Ifjúsági olimpián. Hazánkat képviselve.

A versenyen hazánkhoz képest az egyenlítőn túl, 12 lány és 12 fiú vett részt. A verseny fiú és lány kategóriában először külön-külön zajlott. Természetesen a break verseny, az olimpián is az maradt, ami, tehát a versenyzők párbajokban mérték össze tudásukat. Az első fordulóból mindkét kategóriában 8 fiú és 8 leányzó jutott tovább, a direkt az olimpiára kialakított “Robin” elnevezésű zsűrizési szisztéma által felállított pontok alapján. Ebben a körben a kategóriánkénti 12-12 fő, 3-3 db 4 fős csoportra lett szétszedve, ahol az adott csoportokban mindenki mindenkivel össze csapva gyűjtögette a tovább jutáshoz a pontjait, amelyeket a nyert körök és a zsűri szavazatok után kapott. Ezt követően a bejutott legjobb 8 versenyző a K.O. szisztéma alapján, mérkőzött meg egymással egészen addig amíg a végleges sorrend fel nem állt és mind a fiú, mind a lány kategóriában meg nem születtek az első Break táncos olimpiai bajnokok.

Ezt követte az ifjúsági olimpiai játékok minden más sportágra is jellemző egyedi sajátossága az úgynevezett mixed team (vegyes páros) kategória. Ez a kategória mind a nemeket mind pedig a nemzetiségüket tekintve vegyesek. A 2 fős csapatok az egyéni kategóriák szabályrendszere alapján csaptak össze a párbajokban. Azonban itt a nemzeti éremtáblázatokban nem szerepelő, nemzetközi  helyezések, és érmek győztesek születtek meg. A vegyes párosok a következő szisztéma alapján álltak össze. A fiú kategóriában az első helyen végzett versenyző, a lány kategória utolsó helyezettjével került egy csapatba, a második helyezett fiú az utolsó előtti helyen végzett leányzóval került egy team-be és így tovább, sorrendben míg ki nem alakult az összes (12) pár. Ebben a kategóriában Csepke, az egyéni ezüstérmes francia fiúval, Martinnal került egy csapatba. A magyar lány és a francia fiú, a vegyes páros párbajokban a 9.-ik helyen végzett egy hajszállal lemaradva a nyolcadik helyet jelentő továbbjutásról.

Török Enikő mindkét kategóriában a tőle elvárható maximumot nyújtotta, teljes erőbedobással táncolt, a teljesítményével én magam is elégedett vagyok. A zsűri nem a technikai tudását, hanem az előadásmódját nézte kifejezetten kritikus szemmel, ami figyelembe véve Enikő rutintalanságát az ilyen nagy volumenű nemzetközi versenyek tekintetében, teljesen érthető, és mindenképpen hiányosság.

Csekpe tánc tudásáról mind a többi versenyző és azok edzői mind a laikus közönség elismerően nyilatkozott. Egy kicsit bánkódunk az eredmény miatt, azonban tisztán látjuk az utat a Szolnoki Break Tánc egyesületben edző és versenyző Csepke számára. Egy biztos, az ifjúsági olimpián nyújtott teljesítményével Enikő bevéste a nevét a breakes köztudatba és egyúttal jelezte, hogy a magyar breakesekkel igenis számolni kell.

A magyar csapat az ifjúsági olimpiák történetében az eddigi legjobb teljesítményét hozta, összesen 24 érmet gyűjtöttek be az utánpótlás sportolók, amiből 12 arany. Fantasztikus érzés volt hazánkat képviselve az olimpiai team tagja lenni.”

Magyarország végül az 5. helyen végzett az éremtáblázatban, ezzel megdöntve az eddigi hagyományt, miszerint az elmúlt 2 játékokon a 8. helyen végeztünk.

„Azért, hogy részese lehettem ennek a sorsdöntő eseménynek, és hogy képviselhettem a Magyarországot, szeretnék köszönetet mondani a hazámnak, hiszen a break tánc most először részesült ilyen mértékű állami támogatásban és túlzás nélkül állíthatom, hogy egy álom vált valóra.

Köszönöm a páromnak, hogy türelmesen mellettem állt és hogy mindenben támogatott mindenben. Köszönöm a Szolnoki Break Tánc és Extrém Sport egyesület minden tagjának legfőképpen barátaimnak Cseh Jánosnak és Nagy Viktornak, hogy önköltségen elutaztak Buenos Airesbe és szurkoltak nekünk mindvégig!

Köszönöm a MOB munkatársainak a támogatást és munkájukat, időt energiát önmagukat nem kímélve segítették minden magyar sportoló munkáját mindig minden körülmények között.
Köszönöm Argentínának, az argentin embereknek és Buenos Airesnek, hogy az Ifjúsági Olimpiai Játékoknak helyt adott.
Külön köszönet B-boy Fabez-nek, a legnagyobb szívű argentin breakes-nek.
Köszönöm a Magyar TáncSport Szakszövetség munkatársainak a munkáját, amivel a Breaking for Gold kezdete óta mellettünk állnak.
Köszönöm továbbá minden ifjú atlétának és edzőiknek, hogy részese lehettem a csapatuknak és hogy személyükben nagyszerű sportolókat és fantasztikus embereket ismerhettem meg.
Köszönöm minden embernek, aki valamilyen formában támogatott minket vagy gondolt ránk és szurkolt nekünk.

Végül de nem utolsósorban neked köszönöm Török Enikő, b-girl Csepke, hogy bizalmat szavaztál nekem, hogy elkísérhettelek az utadon, és hogy gyermek és fiatalkorod idejéből ennyit áldoztál arra, hogy elérj valamit és utat mutass másoknak! Te vagy az első b-girl aki a legelső ifjúsági olimpiai játékokon Magyarországot képviselte! Ez már történelem, a része vagy, ez lett munkád gyümölcse. Élj, de soha ne élj vissza vele!”

Gratulálunk Csepke!

Forrás: Fodor Lajos, Facebook

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás