Hungarian Dance Open 2015: öt magyar aranyérem

A Szigetszentmkilóson megrendezett Hungarian Dance Open szép magyar eredményeket hozott, a 13 kategóriából ötöt megnyertek a párosaink, emellett egy ezüst és négy bronzérem is itthon maradt és számos értékes döntős, középdöntős helyezésnek is örülhettünk.

Szombati eredmények:

A WDSF Senior II. Latin Openen két magyar páros is a döntőbe jutott a 13 fős mezőnyben: Kiss Mihály és Farkas Mónika megnyerte a versenyt, míg Szabó Zsolt és Ónodi-Szabó Valéria a 6. helyen végzett. Nagy István és Magyar Márta a 13. helyen zárt.

A WDSF Junior I. Standard Openen a 15 fős mezőnyben a négy magyar kettős közül ketten középdöntősök voltak, Urbán István és Urbán Lilla a 9., Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 12. helyen végzett. Józsa Márk és Szép Hanna a 14., Kollár Szabolcs és Prágai Szimonetta a 15. lett.

A WDSF Ifjúsági Standard Open 34 párosa közül 14 volt magyar. Sorin Neagu és Elek Réka bejutott a döntőbe és a harmadik helyet szerezte meg. Szabó-Hornos Norbert és Vasas Viktória a középdöntőben a 10. helyen zárt. Az elődöntőben Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra a 14-16., Mészáros János és Bagóczki Ramóna a 19., Csorba Máté és Haddad Sabrina a 22., Szabó Noel és Bondár Dóra a 23., Kiss Olivér és Laskovics Réka a 25-26. helyen zárt. Gedovics Balázs és Tóth Emília a 27., Horváth Gergely és Németh Laura a 29., Mölcs Martin és Csukovits Fatima a 31., Letenyei Levente és Artner Petra a 32., Kővári Dominik és Soós Kitti a 33., Tóth Barnabás és Juhász Dóra a 34. lett.

A WDSF Senior I. Standard Openen a 23 fős mezőnyben két magyar páros jutott a döntőbe. Balogh Csongor és Szabó Anita a dobogó tetejére állhatott fel, mögöttük Kemény Tamás és Princz Nóra lett az ezüstérmes. Horti Árpád és Fekete Krisztina a középdöntőben a 8. helyen végzett, míg Orosz László és Király Marianna az elődöntőben a 16. lett.

WDSF International Standard Openen 55 páros indult, közülük 15 képviselte a magyar színeket. Két párosunk a középdöntőig jutott: Szepesi József és Czakó-Szepesi Judit a 8., Hegyes Bertalan és Kis Violetta a 11. helyet szerezte meg, míg Budai Attila és Barna Lilla az elődöntőben a 18-19. helyen végzett. Tábori Ármin és Dézsy Klaudia a 27., Petar Marjanovic és Kuti Kamilla a 32., Vígh András és Hornyák Zsófiaa 34., Karikó-Tóth Tamás és Száraz Evelyn a 42., Kovács István Zoltán és Bakó Barbara, Sági István Balázs és Forgó Éva Patrícia, Tejeda Tamás Márk és Nyitrai Edina a 43-45., Saláta József  és Somfalvi Beáta a 47-48., Panka Dániel és Panka Dorottya a 49-50., Pomaházi Tamás és Várnai Zsófia az 51-52., míg  Pintér Tibor és Győrfalvi Dóra az 55. lett.

A WDSF Ifjúsági Latin Openen a 29 fős mezőnyben  három magyar páros jutott el a középdöntőig, Katona András és Palásti Sára Anna a 9., Balázs Márk és Keresztszegi Ramóna Maja a 10., Csorba Máté és Haddad Sabrina a 12. helyen végzett. Az elődöntőben Perendi Mátyás és Maximilián Bernadett a 13., Koren Dániel és Battyányi Szandra a 14., Szabó-Hornos Norbert és Vasas Viktória a 15.,Kabdebó András és Butor Zsófia a 21., Gedovics Balázs és Tóth Emília a 21-22., Tóth Barnabás és Juhász Dóra a 23-24. helyen zárt. Kővári Dominik és Soós Kitti a 25., Mölcs Martin és Csukovics Fatima a 26., Letenyei Levente és Artner Petra a 27. lett.

A WDSF Junior I. Latin Openen a 17 indulóból Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána bejutott a döntőbe és a 6. helyet szerezte meg. A középdöntőben Urbán István és Urbán Lilla a 8., Lehoczki Zsolt és Oláh Csillag a 9.,Szabó Robin László és Perendi Dorottya a 10. helyen végzett. Ludchen Levente és Horváth Petra Vanda a 14., Józsa Márk és Szép Hanna a 15., Kollár Szabolcs és Prágai Szimonetta a 16. lett.

Kiss Mihály és Farkas Mónika nyilatkozata: Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyertünk. Szeptember óta készülünk együtt, ez volt az első versenyünk. Természetesen a magyar bajnokságon is szeretnénk majd jól szerepelni, hogy eljuthassunk a világbajnokságra. Tavasszal több nemzetközi versenyen is szeretnénk indulni, például Bécsben is, hogy megismerjenek bennünket és majd a világbajnokságon is jó eredményt érjünk el.

Balogh Csongor és Szabó Anita nyilatkozata: Nagyon jó volt hazai közönség előtt versenyezni, jól éreztük magunkat és örülünk, hogy egy jó mezőny jött itt össze a mi kategóriánkban is Szigetszentmiklóson. Jó a hangulata a versenynek, a csarnoknak is és reméljük, hogy egy hagyomány indul el ebben az évben a Hungarian Dance Opennel és még sok követi ezt az első eseményt. Természetesen nagyon örülünk a győzelmünknek, sok verseny vár ránk ebben a szezonban is – köztük például Blackpool – és nem titkolt célunk, hogy idén a tavalyi 4. helyünk után dobogóra és annak is a legmagasabb fokára szeretnénk állni a világbajnokságon.

Vasárnapi eredmények:

A WDSF Junior II. Latin Openen a 25 fős mezőnyben három magyar páros jutott döntőbe, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra megnyerte a versenyt,  Nagy Márk és Vörös Lizabronzérmet szerzett, míg Szabó Ádám és Dajka Csenge a 6. helyet szerezte meg. A középdöntőben Gál Krisztián és Pindur Cintia Réka a 8., Szabó Ábel Zsombor és Fazekas Fanni a 10., Németh Bálint és Szabó Klaudia a 12. helyen végzett. Biri Gábor György és Nagy Fruzsina a 14., Rischák Balázs és Gálfi Petra, valamint Gáll Bence Gyula és Tóth Melitta a 15-16., Rákóczy Zsombor és Józsa Janka a 21., Szabó Ákos és Czakó Rebeka Tímea a 22., Krizsán Dominik és Nagy Réka Anna a 23., Szűcs Dávid és Kovács Nóra a 24. helyen zárt.

A WDSF Senior III. Standard Openen a 23 fős mezőnyben Kránicz József és Dobó Erika bejutott a döntőbe és aranyérmet szerzett. Bánfi Antal és Bellágh Mária a 23. lett.

A WDSF Senior II. Standard Openen a 24 induló között Csiszár Ferenc és Debreczeni Tünde bejutott a döntőbe és az 5. helyen végzett. Szabó Zsolt és Ónodi-Szabó Valéria a 20. helyen zárt.

Délután a WDSF Junior II. Standard Openen 19 páros indult, a kilenc magyar kettős közül Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra jutott el a döntőig és végül bronzérmet szereztek.Nagy Márk és Vörös Liza a döntőről éppen csak lemaradva a középdöntőben a 7.,Biri Gábor György és Nagy Fruzsina a 9-10. helyen végzett. Rischák Balázs és Gálfi Petra a 13., Szabó Ákos és Czakó Rebeka Tímea a 14., Gál Krisztián és Pindur Cintia Réka a 15., Krizsán Dominik és Nagy Réka Anna a 16., Szűcs Dávid és Kovács Nóraa 18., Rákóczy Zsombor és Józsa Janka a 19. lett.

A WDSF Senior I. Latin Openen a 14 fős mezőnyben egy magyar páros indult, Mészáros Zoltán és Mészáros-Buda Dorottya a középdöntőben a 10. helyet szerezte meg.

A WDSF Latin International Openen 53 páros indult el, végül 21 magyar kettős volt a mezőnyben. Sajnos egy sérülés miatt Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes nem indulhatott, reméljük, hogy két hét múlva a magyar bajnokságon már ott lehetnek. A párosaink közül 8 jutott be az elődöntőbe a legjobb 24 közé, majd innen a középdöntőbe már csak ketten léptek tovább. Andrea Silvestri és Váradi Martina a várakozásoknak megfelelően bejutott a döntőbe és aranyérmet szerzett. Süttő Roland és Tombácz Anikó a középdöntőben a 11. helyen végzett. Az elődöntőbenHidi Balázs és Szőke Zsuzsanna a 14., Kurtyán Miklós és Tóth Katalin a 17., Széles András és Meszlényi Viktória a 19., Suti András Zsolt és Deminger Corinna a 20., Tóth Bence Ákos és Karcagi Laura a 21., Horváth Kende Soma és Szatmári Dorottya a 22. helyen zárt. Király Márk és Lissák Laura a 25-26., Forgách György és Sipos Viktória a 28-29., Bögre János és Ács Nóra a 32., Márki Norbert és Balogh Nikolett Evelin a 34.,Hende Máté és Babos Eszter, valamint  Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya Eszter a 38-39., Popovics Richárd és Dénes Edina a 43., Tóth Szilárd és Zsila Andrea a 45.,Farkas Ádám és Laskovics Petra, valamint Matyi Máté és Tóth Fruzsina a 46-48., Fóra Kamilló és Lévai Doroti, valamint Járja Tamás és Takács Dorottya a 49-50., Saláta József és Somfalvi Beáta az 51. lett.

Kránicz József és Dobó Erika nyilatkozata: Egy hete Antwerpenben a Senior III. világbajnokságon versenyeztünk, akkor nem voltunk egészségesek, de így is a több mint 150 fős mezőny első felében végeztünk. Nagyon örülünk, hogy megnyertük ezt a versenyt, egy kicsit gyógyír is a lelkünknek ez a győzelem a világbajnoki eredmény után. Két hét múlva a magyar bajnokságon ismét táncolunk majd itt Szigetszentmiklóson, – nagyon jó a parkett és jók a körülmények – a tavaszi szezonban pedig több WDSF Openen szeretnénk indulni és célunk, hogy visszakerüljünk a világranglistán a legjobb 50 közé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás