Döntős helyezések a Világjátékokon

Lengyelországban, Wroclaw-ban rendezték meg a Világjátékokat – a nem olimpiai sportágak seregszemléjét – amelyen a táncsport is szerepelt a versenyprogramban négy kategóriával, Magyarországot három számban három páros képviselte. Latin táncokban Andrea Silvestri és Váradi Martina, Standard táncokban László Csaba és Páli Viktória, míg Salsában Pék Máté és Nagy Edit Lilla lépett parkettre.

Latin táncok versenyében a 23 fős mezőnyben Andrea Silvestri és Váradi Martina bejutott a döntőbe a negyedik legmagasabb pontszámmal és a döntőben is a negyedik helyet szerezte meg első Világjátékán. A Világjátékokat a moldáv színekben versenyző Gabriele Goffredo, Anna Matus kettős nyert meg az orosz Armen Tsaturyan és Svetlana Gudyno, valamint a francia Charles-Guillaume Schmitt és Elena Salikhova előtt.

Standard táncok versenyében 24 páros indult, a második Világjátékán induló László Csaba és Páli Viktória bejutott a döntőbe, ahol a 6. helyet szerezték meg. A Világjátékokat a német színekben versenyző Benedetto Ferruggia és Claudia Köhler nyerte meg az orosz Dmitry Zharkov és Olga Kulikovaelőtt, míg a litván Evaldas Sodeika és Ieva Zukauskaite bronzérmes lett.

Salsa versenyben a 10 fős mezőnyben Pék Máté és Nagy Edit Lilla a redance során harcolta ki az elődöntőbe kerülést, de a döntőbe már nem jutottak be, a 7-8. helyre rangsorolták őket egy francia duóval holtversenyben. A Világjátékok győzelmet a kolumbiai Stevens Rebolledo és Yinessa Ortega szerezte meg a szintén kolumbiai Yefersson Benjumea és Adriana Avila előtt, a harmadik helyen az olasz Simone Sanfilippo és Serena Maso végzett.

A Világjátékokon az Akrobatikus rock’n’roll Páros versenyt a 14 fős mezőnyben a lengyel Jacek Tarczylo és Anna Miadzielec nyerte meg az orosz Konstantin Chistikov, Ksenia Osnovina és a német Tobias Bludau, Michelle Uhl duó előtt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás