Búcsú az amatőr pályafutástól

Zsom Olivér és Vozár Boglárka több mint 12 éve alkot egy párt a táncparketten. Mindketten voltak junior bajnokok, Olivér standard táncokban (Lőrincz Krisztinával), Bogi latinban és tíztáncban (Nagymihály Balázzsal), majd nem egészen 17 évesen, még ifjúsági korú versenyzőként kezdtek együtt táncolni.

12 magyar bajnokságon vettek részt, 9 alkalommal táncoltak döntőben, ötször állhattak fel a dobogó harmadik fokára. Kétszer kapták meg a Standard Magyar Köztársaság Kupát. (Ma már Magyar Kupa a neve.) Ranglistaversenyekről is számtalan érmük van. Elismerésre méltó hazai eredmény sorozataikra és a nemzetközi eredményeikre is büszkék lehetnek. Világbajnokságon háromszor, Európa-bajnokságon egyszer, Európa-kupán négyszer képviselték Magyarországot. A szegedi Szőke Tisza WDSF (korábban IDSF) Open versenyt többször megnyerték, több Open versenyen állhattak dobogóra, az erősebbnek számító International Openeken egy 5. hely és számos középdöntő szerepel a nevük mellett.

Olivér és Bogi nagy döntést hozott a közelmúltban: befejezik amatőr pályafutásukat. Utolsó versenyük 2013. december 7-én a pécsi iDance Kupa Felnőtt-Ifjúsági Standard ranglista lesz. Ez a búcsú azonban csak az amatőr versenyzésnek szól, hiszen a jövő évtől profiként folytatják a táncot, a versenyzést.

– A hétvégén egy hosszú fejezet lezárul az életetekben. Emlékeztek még arra, hogyan kezdődött?
– Latinos párosként „álltunk össze” 2001 nyarán. Nem igazán voltunk szimpatikusak először egymásnak – meséli Bogi –, de aztán a hetek, hónapok múlásával megkedveltük egymást.

– Ugyanabban az évben voltunk junior magyar bajnokok más-más párral – Olivér mosolyogva mondja, hogy Bogi és Balázs standard táncban „miatta” lett második.
– A kezdet ezek szerint nem volt könnyű.
– Sokat dolgoztunk és szép lassan összecsiszolódtunk. Voltunk mi az elején utolsók is ranglistaversenyen, de fokozatosan jöttünk előre. A kezdet azért sem volt könnyű, mert mindketten középiskolába jártunk és a szüleink hoztak-vittek bennünket edzésre, vagy éppen buszozni kellett. Bogi Csongrádon tanult, én pedig Szegeden, az edzés hol Kisteleken, hol Szegeden volt – folytatja Olivér. – A családok segítsége nélkül nem ment volna. Később már könnyebb volt, amikor főiskolára jártunk, akkor jobban össze tudtuk egyeztetni az edzéseket és a tanulást.

Olivér levelezőn szerezte első diplomáját a békéscsabai főiskola közgazdász karán, majd a Táncművészeti Főiskola mesterképzésén vehette át második diplomáját. Bogi Táncművészeti Főiskolát végzett és jelenleg pszichológiát tanul, szeretne sportpszichológus lenni.

– A jó eredmények azért elég hamar jöttek. És az elején nem csak standard táncokban indultatok.
Olivér: Tíztáncban és latinban is indultunk. Voltunk magyar bajnoki döntősök is tíztáncban. Aztán 2006 végén az edzőink, Törökgyörgy Melinda és Maurizio Vescovo tanácsára ügy döntöttünk, hogy csak a standard táncokra koncentrálunk. Amikor ez már tény volt, akkor még elindultunk egy Tíztánc Magyar bajnokságon, ahol a 7. helyen végeztünk, és érdekes, hogy latinból több X-et kaptunk, mint standardből.
– Nem hiányzik a latin tánc?
Bogi: Szeretjük a latint, követjük az eredményeket is, de a latin versenyzés nem hiányzik.
Olivér: Néha a tanítványaink rávesznek minket arra, hogy táncoljunk nekik latint. Akkor egy-két táncot eltáncolunk. Egyébként a régi sorainkból elég sok mindenre emlékszünk, pedig sok év eltelt mióta abbahagytuk.
– Ha már a tanítványok szóba kerültek, milyen tanárnak tartjátok egymást?
Bogi: Olivér nagyon jól tud a kicsikkel együtt dolgozni, nagyon szeretik őt. Én a technikát helyezem előtérbe, Olivér pedig finomítja, szépítgeti a dolgokat, és szerintem ezért jól kiegészítjük egymást. Ha valami nem megy az egyikünknek, akkor nagyon szívesen segítünk a másiknak, nem szégyelljük megkérdezni a másikat, és tanácsot kérni.
Olivér: Ez tényleg így van. Bogi a szigorúbb kettőnk közül, keményebb, mint én. Engem általában hamarabb megszeretnek, de aztán már Bogiért is oda vannak – mondja, és kedves mosoly jelenik meg az arcán.

Érezni lehet, hogy a 12,5 év alatt teljes összhang alakult ki kettőjük között. Tényleg félszavakból is értik egymást. Bogi viccesen megjegyzi, hogy olyan ez már, mint ha negyven éve házasok lennének. Szóba kerül természetesen a táncon kívüli élet is. A baráti körük mára összeolvadt, sok a közös nyaralás, kirándulás és buli. És érdekes módon, ha nyaralnak a barátokkal, néhány nap után automatikusan keresik a másik társaságát, mert hiányoznak egymásnak.

– Ha jól tudom, elég sok helyre jártok tanítani, vannak tanítványok bőven.
Olivér: 8 éve járunk Pécsre és nagyon szoros barátságot ápolunk Dudley Katalinnal, akivel nagyon jó együtt dolgozni és emellett már egy ideje Szombathelyre, Győrbe és Miskolcra is járunk, a fő bázisunk azonban Kisteleken és Szegeden van.
– Akkor talán az sem véletlen, hogy Pécsen fogtok elbúcsúzni.
Olivér: Hát egy kicsit félünk is, hogy nagyon könnyes lesz a búcsú. A családunk, a barátaink is eljönnek Pécsre, a sok tanítvány is ott lesz, és ott lesz a szponzorunk azExcellence Tánckellék Központ is, akik két éve támogatnak minket. Néhány éve szintén egy pécsi ranglistán fergeteges volt a hangulat, mert rengetegen szurkoltak nekünk. Szeretnénk az utolsó amatőr versenyünkön felszabadultan táncolni és a táncunkkal megköszönni mindent és örömet szerezni mindenkinek.

– Itthon nincs profi verseny, nem fog hiányozni nektek ez a fajta szurkolás?
Bogi: Mindketten nagyon szeretünk itthon versenyezni, mindig feldob minket a hazai környezet. A külföldi versenyeket is nagyon kedveljük, de ott nincs meg az a jó hangulat mint egy hazain, ahol ott vannak a barátok.
– Két világszervezet van, a WDC és a WDSF, melyiknél fogtok versenyezni?
Olivér: Egyelőre még nem döntöttük el. A mi stílusunkhoz közelebb áll a WDC, ott sokkal inkább a klasszikus tánc, az elegancia dominál, míg a WDSF profiban inkább a lendület, az erő. Elképzelhető, hogy már januárban kipróbáljuk magunkat a profi mezőnyben, de lehet, hogy csak tavasz végén, Blackpoolban versenyzünk majd először.

– Nehéz volt meghozni a döntést, hogy profiként folytatjátok?
Olivér: Egy ideje érlelődött a gondolat bennünk. Federico Filippone az edzőnk is mondogatta, hogy váltsunk. Itthon már nem tudtunk előrébb lépni, egy újabb bajnoki bronzérem lehetősége már nem jelentett igazi motivációt.
Bogi: Sokat tanítunk a Pro-Art Alapfokú Művészeti Iskolában, ez sok időnket leköti. A profik talán egy picivel kevesebbet versenyeznek, így ott már nem kell hétről hétre versenyre járni, ez is a döntés mellett szólt.
Olivér: Nem titok, a kisteleki Pro-Art Táncstúdióban is fontos szerepre készülök, profiként talán ezeket a feladatokat is könnyebb lesz összeegyeztetni a tánccal. Többek között azon dolgozunk már most, hogy visszahozzuk azt az érzést a klubba, ami évekkel ezelőtt volt. Igazi csapat volt, jó volt Törökgyörgy Józsi bácsi és Erika néni kezei alatt táncolni, ide tartozni, szeretnénk, ha a jelenlegi versenyzők is – éljenek az ország bármelyik részén -, büszkék lennének arra, hogy a Pro-Art-ot képviselik. De a sok munka mellett, mi is igyekszünk folyamatosan tanulni, mert úgy gondolom, csak akkor tudunk jó táncosokat nevelni, ha mi is fejlődünk közben.

Már csak néhány nap és lezárul egy fejezet. A sok, szép emlék mellett voltak persze nehéz pillanatok is az elmúlt években, de együtt minden nehézségen felülemelkedtek. Olivér és Bogi nagyon izgatottak, remélik, hogy a búcsú szép lesz.

Hogy könnyes lesz, az szinte biztos. Talán még a vetélytársak szeme is megcsillan majd. Mert szerencsére csak ellenfelek a parketten, de azon kívül jó a viszony a standard táncosok között. És talán láthatjuk még Olivért és Bogit itthon is versenyezni, hiszen hosszútávra terveznek, mert az életük a tánc.