Belépés a TáncSport Magyar Bajnokságra (fontos információk)

Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről még hatályban lesz a hétvégén.

Ennek megfelelően:

  1. § 

(1) A hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles

  1. j) a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői kivételével

a zárt térben megrendezett sportrendezvény résztvevője a sportrendezvény helyszínén maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

(7) Azt a személyt, aki a maszkot az (1) bekezdés b)-n) pontja esetében az üzemeltető, az üzemeltető alkalmazottja vagy az üzemeltető megbízottja felszólítására sem viseli az (1) bekezdésében meghatározott módon, az üzemeltető, az üzemeltető alkalmazottja vagy az üzemeltető megbízottja köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.

  1. § 

(2) A sportrendezvényen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(2b) A sportrendezvény, illetve a kulturális esemény szervezője, valamint a sportrendezvény, illetve a kulturális esemény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a nézőnek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás