Az első MTáSZ Profi bajnokság

Line Spacing+- ABetűméret+- Bejegyzés nyomtatása
Az első MTáSZ Profi bajnokság

A Magyar TáncSport Szakszövetség először rendezte meg a Profi Magyar Bajnokságot a TáncSport Magyar Bajnokságok keretében, amelyen a Latin táncok versenyében négy, a Standard táncok versenyében két páros vett részt. Mindenképpen ki kell emelni, hogy korábban is volt Profi bajnokság, de azt nem az MTáSZ szervezte, így az idei Profi Magyar Bajnokság mérföldkő a szakág történetében. Latin táncokban Püspöki Dávid és Markó Ágnes, standard táncokban Zsom Olivér és Vozár Boglárka szerezte meg 2014-ben a magyar bajnoki címet.

A nemzetközi szövetség, a WDSFWorld DanceSport Federation – égiszén belül négy éve létezik a professzionista szekció, egyre több versenyt rendeznek és a mezőny létszáma is folyamatosan nő. A WDSF profi szervezete felvette a tagjai közé a magyar szövetséget, így a magyar párosok indulhatnak a profi WDSF világversenyeken és Openeken.

A magyar bajnokságon 5 profi párost láthattak a nézők – a Püspöki, Markó kettős mindkét táncnemben indult -, de egy párral máris bővült a hazai profi mezőny, hiszen az amatőr standard bajnoki címet szerző László Csaba és Páli Viktória befejezte az amatőr pályafutását, a versenyzést profiként folytatják. Latin táncokban is várható, hogy bővül a mezőny.

Egy jó hír máris van a profik számára: a március 8-ai szolnoki Felnőtt-Ifjúsági Tíztánc és Junior Standard ranglistaverseny szervezői úgy döntöttek, hogy profi standard és profi latin ranglistát is rendeznek.

Szóló Quickstep, profi standard döntő – Zsom Olivér és Vozár Boglárka:

Szóló Quickstep, profi standard döntő – Püspöki Dávid és Markó Ágnes:

Szóló Paso Doble, profi latin döntő – Turcsány Gergely és Bendó Csilla:

Profi latin döntő, Samba:

Hírek

Elnökségi közlemény

Elnökségi közlemény

Tisztelt Tagszervezetek! Kedves Sportszakember Kollégák! Kedves Sportolók! Az alábbi letölthető pdf dokumentumban találják a Magyar TáncSport Szakszövetség elnökségének a tájékoztatását és közleményét: MTáSZ közlemény OSEI VKESZ állásfoglalás 05.04. COVID-19 kijárási korlátozás enyhítése kapcsán COVID-19_checklist Köszönjük valamennyi [...]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás