BREAK – Ifjúsági Olimpiai válogató – Essen
Interjú Fodor Lajossal, a Szolnoki Break és Extreme Sport Egyesület elnökével:
A messziről jött ember, azt mond amit akar…de vajon kit érdekel a véleménye? Így 17 év távlatából elég hosszúra nyúlt véleményt lehetne formálni. Nem teszem, mert mindannyian tudjuk a nagy igazságot a véleményről. A vélemény olyan, mint az embernek az a bizonyos testrés(z)e; mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.
Hosszú ideje már, hogy a B-boying (értsd: break tánc) űzése mellett tettem le a voksomat. Az ok amiért így döntöttem mára egészen prózai; egyszerűen ez tesz BOLDOGGÁ. Akkor is ha a helyi (szolnoki) folklórból egy mára legendássá vált párbeszéd visszhangzik a fejemben:
– „Mit is csináltok Ti, GYEREKEK?” (már nem voltunk gyerekek) – „Breakelünk!” (nagy büszkén)
– „Break?! Az egy hülyeség!” …
Taps, függöny, meghajlás. Nemzeti nagy színház, előadás jeles, induljon a fal.
Ma, 2017.-ben, itt Szolnokon, még mindig break-elek, breakel-ünk. Pedig a break, az egy „hülyeség.” Mindig egyértelmű volt, hogy számunkra nem az. Az évek alatt egyértelművé vált szép lassan, hogy mások számára sem az.
Ma 2017.-ben eljutottunk oda, hogy tény, a 2018.-ban megrendezésre kerülő Youth Olympic Games – Ifjúsági Olimpiai Játékok palettáján, Buenos Airesben a b-boying, mint olimpiai „sportág” szerepel. Ehhez persze előbb sikeresen kvalifikálni kell (odáig nem árt persze EDZENI és valamit AKARNI).
Ezen a helyen, illetve mindenhol ahol az olvasó szemöldöke a tarkójáig szalad és a homloka alaposan összegyűrődik, valamint a pulzus száma az egekbe szökken, felhívnám a figyelmet a mondanivalóm elején található „vélemény” definícióra.
Az Ifjúsági Olimpiai Játékok Bboying kvlafikációja elindult, ami 3 fordulóból áll. Az első fordulón 6 magyar fiatal vett részt, mind a hatan tovább jutottak a 2017.10.22. napon Németországban, Essen-ben megrendezésre kerülő; „Breaking For Gold Stage 2 Qualifier- Europe/Africa” , mondjuk úgy: „Olimpiai selejtező -Gyerek kategóriába”. http://www.battleoftheyear.de/
A munkahelyemen népszerű szállóige: „Ha megjött a lift, be kell szállni.” Mi, a mai napon, 2017.10.20.-án este 18:00 órakor beszállunk a liftbe,ami egészen Essenig repít minket.
Nézzük kik miatt is szállunk be a liftbe. A hat magyar fiatal, akik az Ifjúsági Olimpiai Játékok selejtezőjének második fordulójában, – „Breaking For Gold Stage 2 Qualifier- Europe/Africa” – képviselik hazánkat, név szerint:
1. Petra Szarvák Szolnok, That’s All-Stay Fresh Crew
2. Enikő Török Budapest
3. Kevin Bradács Martfű, That’s All-Stay Fresh Crew
4. Dominik Karvaly Sopron
5. Dániel Pály Debrecen
6. Márk Krisztián Varga Budapest
értük kell izguljunk, hogy az a bizonyos lift, Essenből tovább repítse őket az Ifjúsági Olimpiai Játékokig. Legyünk rájuk büszkék, örüljünk nekik és persze szorítsunk is nekik gőzerővel.
Tény és nem vélemény, hogy ehhez szükség van/volt anyagi támogatásra (is).
A szó, amit mindannyian keresünk: a KÖSZÖNÖM!!!
Én ezúton köszönöm – a teljesség igénye nélkül,
1. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságának. A projekt Dr. Szabó Tünde Államtitkár támogatásával valósult meg.
2. A Magyar TáncSport Szakszövetségnek és külön a szövetség elnökének, Sági István Úrnak, a munkáját, a segítőkészségét, fiatalos lendületét, és a Tánc szeretetét. (Honlap: https://mtasz.hu/)
3. A Szolnoki Break Tánc és Extrém Sport Egyesület minden tagjának (akik a szememben a valaha volt legnagyobb B-BOYOK és EMBEREK) a munkáját, külön kiemelve, János Cseh munkásságát.
4. Barhács Tamás aka Barhx, a szolnoki Hip-hop kultúra MC (rap előadója) aki a szememben vitathatatlanul REAL és nagy szívű EMBER valamint nem mellé beszél, mert jól tudja csak „CSAK EGY ÚT VAN.”
5. A versenyzők szüleinek, hogy azon a bizonyos estén nem mentek moziba, hanem inkább a hálószobában maradtak. Viccet félre téve, köszönöm gyermekeik mellett és nevükben, a szülői szeretet, az időt, energiát és áldozatot, mindazt amit csak egy SZÜLŐ érhet gyermeki kapcsán.
6. Köszönöm mindazon breakeseknek, akik BÁRMILYEN FORMÁBAN segítették ezeknek a fiataloknak a munkáját vagy tettek a kultúráért!
A sort hosszan folytathatnám, de nem teszem mert gyanítom ezt senki sem olvassa el végig. ![]()
Én meg…nos hát én meg vagyok aki vagyok és néha agymenést kapok, elnézést ha valakit tevéssel vagy nem tevéssel megbántottam, végezetül csak azzal búcsúznék;
„Végül nem az a fontos hogy mit gondolsz, csakis az számít amit TESZEL.”
