5. és 21. hely a Latin Európa-bajnokságon

2018. május 12-én Debrecenben rendezték meg a Latin táncok Európa-bajnokságát, amelyen Magyarországot a tízszeres magyar bajnok Andrea Silvestri és Váradi Martina, valamint a magyar bajnoki ezüstérmes Hidi Balázs és Kis Violetta képviselte.

Az Európa-bajnokságon a 63 fős mezőnyben az előselejtezőből mindkét magyar páros egyenes ágon jutott be a legjobb 48 közé a selejtezőbe, majd innen továbbjutottak a 24 fős elődöntőbe is. Hidi Balázs és Kis Violetta számára itt az elődöntőben ért véget a kontinensviadal, a 21. helyet szerezték meg az első közös világversenyükön.

Andrea Silvestri és Váradi Martina az elődöntőből bejutott a középdöntőbe, majd onnan a döntőbe is, így pályafutásuk második Európa-bajnoki döntőjét táncolhatták, amelyen a tavalyi eredményükhöz képest egy helyet javítottak, így az 5. helyet szerezték meg.

Az Európa-bajnoki címet az orosz Armen Tsaturyan és Svetlana Gudyno szerezte meg a két német színekben versenyző páros Marius-Andrei Balan és Khrystyna Moshenska, valamint Timur Imametdinov és Nina Bezzubova előtt.

Latin Európa-bajnokság (63 induló):
1. Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno (Oroszország)
2. Marius-Andrei Balan, Khrystyna Moshenska (Németország)
3. Timur Imametdinov, Nina Bezzubova (Németország)
4. Charles-Guillaume Schmitt, Elena Salikhova (Franciaország)
5. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)
6. Guillem Pascual, Rosa Carne (Spanyolország)

21. Hidi Balázs, Kis Violetta (Magyarország)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás