2016. évi versenytánc versenyek és Diákolimpia pályázata

Ezúton is tájékoztatunk minden érintettet, hogy megjelent a 2016. évi versenytánc kiemelt és klubközi versenyek valamint szabadidősport versenyek és a 2015/2016-os tanév Táncsport Diákolimpia pályázati kiírása, amely tartalmazza a 2016. évi versenytánc kiemelt versenynaptár tervezetét is.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az előző évek gyakorlatától eltérően a versenytánc kiemelt és klubközi versenyekre kizárólag az MTáSZ elektronikus adminisztrációs és nevező programján (KSIS) keresztül lehet benyújtani pályázatokat, egyedül a kiemelt szabadidősport és WDSF versenyek valamint a Diákolimpia rendezési jogának elnyeréséhez szükséges a honlapról letölthető nyomtatványt használni (ezek megtalálhatók letölthető formában a bejegyzés végén – a Diákolimpia pályázati kiírása tartalmazza az űrlapot is).
Fontos információ, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a KSIS rendszeren keresztül benyújtott pályázatokhoz is csatolni kell a kitöltött és aláírt teremnyilatkozatokat, és hogy a véglegesített pályázatokat külön gombnyomással lehet beküldeni elbírálásra.
A versenytánc kiemelt versenyek és a Diákolimpia rendezési jogáért kiírt pályázatok benyújtási határideje egységesen 2015. október 16 (péntek) éjfél, a WDSF és a klubközi versenyek beadási határideje folyamatos, azonban fontos szem előtt tartani, hogy ezen versenyek rendezési jogának odaítélésénél az egyes kérelmek beérkezésének időpontja is döntési szempont.
2016. évi versenytánc versenyek pályázati kiírása letölthető Word dokumentum
letölthető pdf dokumentum
Táncsport Diákolimpia pályázati kiírása 2015/2016 tanév letölthető Word dokumentum
letölthető pdf dokumentum
Kiemelt szabadidősport versenyek pályázati űrlapja letölthető Word dokumentum
WDSF versenyek rendezési kérelme letölthető Word dokumentum

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás